(Depressziós hangvételű versek)

Árva gyerekek

A gyertya lángja felett remegő árnyak,

Benne sivár lelkek kapnak szárnyat.

Kín és szenvedés ég el a tűzben,

És sok leolvadt mosoly ázik a vérben.

 

A tűz mellett egy kislány keresi

Édesanyját sírva, de nem leli...

Hontalan gyermekeket álmukba

A sötét éjszaka ringatja,

 

S álmukban egy szebb holnap él,

Ahol örök a nyár és nincsen tél.

Ahol nincsenek rosszak és nincsenek álnokok,

Csak az égen szálló, édes angyalok.

 

Hol az éhség és a pusztítás idegen fogalom,

Hol az éjszaka puha párnán leli a kicsit,

Nem rideg csonthalmon.

 

S ahogy felkel a Nap, és elmúlik az álom,

A vágy reggel még él a pici szempillákon,

Ahonnan szívük legmélyebb zugába szalad,

S talán örökre csakegy kósza álom marad...

 

Viki, 2008.01.07.

 

Fekete

Fekete érzés szállt meg engem,

Érzem, elfeketül gyenge lelkem.

Mi rég volt piros, tomboló tűz,

Attól most sötét a sötét gondolat űz.

 

Nem akarok többé kék eget,

S fehérben táncoló felleget.

Csak a fekete, a koromfekete

Szobát. Kérded, beteg-e,

 

Aki ezt kívánja.

De a szobában oly

Gyönyörűen táncol fekete

Gondolatom árnya...

 

S fekete takaróm az államig húzom.

Szúrós, fekete illatot szagol orrom.

Nem félek, az éj leszállt,

S az éj tán lehúzza rólam a fekete álruhát...

 

Beletörődtem? Nem tudom.

De e szín, úgy érzem, barátom.

 

2007.10.19.,Viki

 

Rólad szól... 

Hiányzol. Csak Te, mindened...

Mindig csak magamban kétkedek.

Tudtam, hogy a víz kioltja a tüzet,

De tűz nélkül a víz is hideg...

A szerelem olyan, mint a törött kristály.

Ha belelépsz vérzel, és fáj,

Majd egy kis heg marad.

Örökké tudod, hogy egyszer megvágtad magad...

S a szél, mely feltámad,

S elfújja a hatalmas kártyavárat.

A lapok széthullnak,

S ki tudja, merre szállnak.

...Ennyi volt...

Egyszer mindennek vége lesz.

A szerelem gyönyörű, de megsebez...

 

Viki, 2007.09.26.

 

---

 

Élet

Sosem maradt még el a nyári zivatar...

Sosem. Víz, eső zuhatag, de port kavar...

Sosem hiányoltunk forró szárazságot,

Mert az mindig elpusztít egy fél Világot.

 

Hát kérdik sokan: mi a jó?

Hol bújik az igazán hozzánk méltó?

Emberek halnak meg pár lélegzet alatt,

Testükből csupán por, s csont marad...

 

Hányan halnak meg a semmiért,

S hányan vesznek el a rossz honért?

Miért oda születtek, ahova nem kéne,

S miért nem kell egyeseknek tisztes ideig élnie?

 

Kié a jog? Kié az élet?

Van akinek nincs hozzá joga,s nem élhet?

Miért van az, hogy szabad lábon, hitvány, s bűnöző,

S elhuny az, ki mindig őszinte, nem önző,

S eddig őszinte életet élt,

S megdolgozott minden falat kenyérért?

 

Nem fogunk erre választ találni,

Nem, míg a világ mindenütt megannyi

Féle formát ölt.

Ez a Sors, melyet nem mi alakítunk,

S mire halálunkig csak várunk.

 

2007.07.07.,Viki

 

---

 

 

Pillanatok

 

Érzések, melyek nem múlnak,

melyekhez gyönyörűségek társulnak.

Vágyak, melyeket nem képes a szív zabolázni,

Most fűt az érzés, sosem fogok fázni...

 

Véletlen képzelet,

El nem szálló gondolat.

Ez minden,

mi örökké megmarad.

 

Mindig száll a lélek,

Sosem vész el szárnya,

A Napot eltakarja majd

Annak az árnya.

 

De csak egy pillanat és

Ismét visszatér,

S a szálló érzés

A testhez is elér...

 

---

 

 

 

A Régi Kincsesláda

 

Egy arany dobozt nyitott.

Szíve abban dobogott.

Régi élete nyílt meg,

A zenélő hang megremegett.

 

Arany csillámpor volt az alján.

Mint édes méz a baklaván..

Két szeme akkor az égre meredt,

mely szabad volt, s nem olyan rideg, mint akkor.

 

Keserédes szívszorítás minden gondolatba'

Már nem tér vissza soha régi otthonába...

Már ez a haza, nem az övé.

De ha visszatér, apja megölé.

 

Visszazárta a kincsesládát,

Lakatra.Boldog volt.De fájt.

Minden könnycseppét abba sírta bele,

Amit más nem látott, megosztotta Vele.

2007.03.26.

Viki

 

---

 

 

Megosztás

Link: